A telep elhelyezkedése

A Dél-Budapesten fekvő Wekerletelep a XIX. kerület – az 1950-ig önálló város, Kispest – területének egyhatodát foglalja el. Az 1,7 négyzetkilométeren elterülő kertváros nemcsak Magyarországon rendkívüli, de az európai kertvárosok közül is az egyik legnagyobb. A XX. század első három évtizedében épült, népi szecessziós vonásokat viselő városrész ma műemléki jelentőségű terület. A telep lakossága a kiadvány szerkesztése idején 11 ezer fő. Az itt élők többsége a város többi részén lakóktól érzékelhetően eltérő szocializációs képet mutat. Ez annak köszönhető, hogy a telepen élők úgy ismerik egymást, úgy viszonyulnak az itteni közösséghez, mint ahogy az a falvakban megszokott.

Miért hívják Wekerlének?

A telep eredeti neve: Kispesti Állami Munkástelep. Dr. Wekerle Sándor (1848-1921), az első polgári származású miniszterelnök 1908-ban kezdeményezte a munkástelep megépítését állami költségen. Wekerle Sándor háromszor volt a XX. század elején miniszterelnök és pénzügyminiszter.

A hálás lakosság már életében Wekerletelepnek nevezte ezt a területet, ami hamarosan meggyökeresedett előbb a szóhasználatban, majd írásban is. A városrész méltán viselte és viseli ma is alapítójának nevét. Wekerle hatvan évesen fogott hozzá a nem mindennapi beruházáshoz. Sokoldalú, gondos előkészületeket tett annak érdekében, hogy Kós Károllyal szólva elmondhassuk: nemcsak házat, lakást, de otthont adott az élettel tusakodó embernek.

Dr. Wekerle Sándor

A Wekerletelep építése

A XIX–XX. század fordulójára az urbanizálódás következtében Budapest igazi nagyvárossá vált. A a gyáripari  fejlődés teremtette munkaalkalmak tömegeket vonzottak a fővárosba; Buda, Pest és Óbuda egyesítése után húsz évvel megduplázódott, a századfordulóra pedig közel háromnegyedmilliósra duzzadt a lakosság, de az 1910-es népszámlálás már 880 ezer lakost talált az akkori Budapesten. A város ugyanakkor nem tudott megfelelő számú és minőségű otthont biztosítani részükre, a lakosság fele egyszobás lakásban élt, gyakori volt az ágyrajárás. Leginkább a munkások és a kis keresetű állami alkalmazottak lakásigényei vártak megoldásra.

1908-ban nyilvános pályázatot írtak ki a telep utcahálózatának, elrendezésének és a létrehozandó épületek típusainak tervezésére. A Magyar Építőművészek Szövetsége nevében a programot Fleischl Róbert fogalmazta meg. A kor neves építésze az akkor szokásos függőfolyosós bérkaszárnyák helyett kertvárosi jellegű lakóövezet kialakítását javasolta a kormánynak, elsősorban abból a megfontolásból, hogy a vidékről érkező emberek ne szakadjanak ki a megszokott, természethez közeli, hagyományos falusias életmódjukból. A kormány elfogadta a javaslatot, és a XIX–XX. század fordulóján Angliában kibontakozó Arts & Crafts mozgalom elveit folytató kertváros-építészet eredményeit használta fel a munkástelep tervezéséhez.

Lakásreform

A széles látókörű budapesti polgármester, Bárczy István (1866–1943) legfőbb feladatának a lakáshelyzet javítását tekintette. Wekerle Sándor miniszterelnök-pénzügyminiszter támogatásával modern szemléletű, szociális szempontú urbanisztikai reformot vezetett be. 1909 és 1913 között 6120 kislakás épült fel a fővárosban, a Wekerlén kívül ekkor jött létre többek között a Százados úti telep is.

Bárczy István

Az első elkészült épület az akkori Főtéren 1913. 

Az angol példa

Ebenezer Howard (1850–1928) angol parlamenti írnokként sokat hallott az ottani lakáshelyzet megoldhatatlannak látszó kérdéseiről. Érdeklődéssel fordult a téma felé. 1898-ban indította el a kertváros-építészeti mozgalom(Garden City Movement) alapgondolatait.

A XIX. század végét jellemző nagymértékű iparosodás, a zsúfolt, rossz levegőjű ipari városok kialakulása idején Howard elméletével a nagyvárosi élet problémáira igyekezett megoldást találni. Az ideális várost széles utakkal és a közösségi intézményeknek otthont adó parkosított központtal képzelte el. A belső zöld gyűrűben iskolák, templomok, rekreációs területek kapnak helyet, a sugárutakra és körutakra szerveződött lakóépületek pedig kiskertekkel egészülnek ki. A legkülső gyűrűt ipari létesítmények és üzletek alkotják, amelyek a legrövidebb úton kapcsolódnak a vasúti hálózathoz. A modell lényege az volt, hogy az elszlömösödött nagyvárosok kiváltására új városmodellt hozzon létre, amelyben megszervezte az ellátást, a közlekedést, a szolgáltatásokat, az oktatást, sőt a rendet is. Koncepciója szerint a kertváros önfenntartó, ötvözi a nagyvárosi és a vidéki élet előnyeit, sőt egyfajta közösségi kategóriát képvisel.

A mozgalom hamarosan világméretűvé terebélyesedett. 1899-ben megalapította a Garden City Associationt azzal a céllal, hogy vitassák meg elképzeléseiket, és lehetőséget adjanak gondolatai minél szélesebb körben való elterjedésének. Itt határozták el az első kertváros megszervezését és megépítését. A vállalkozás gazdasági alapon működött, ahol az ingatlanérték növekményt a lakosság jelentette. A megszervezett vállalkozásban korlátozták a profitot, a hasznot visszaforgatták.  Ez egy teljesen új gazdasági alapokon nyugvó településmodell, ami később a nagyvárosok megújulását is szolgálta volna.

A kispesti munkásházak elrendezésének és háztípusainak tervpályázata

A terület felosztására, berendezésére, valamint a háztípusok tervezésére 30 pályamű: 12 szituációterv és 18 típusterv érkezett be. A zsűri elnökének Hauszmann Alajost kérték fel. Szituációtervek kategóriában az I. díjas Palóczi Antal, a II. díjas Fleischl Róbert, a III. díjas pedig Kotál Henrik terve lett. A Bizottság a háztervekre kiírt pályázatot tartotta eredményesebbnek. A legnagyobb sikert épületeik attraktív megjelenésével a III.díjas Schodits Lajos és Éberling Béla aratta, de ezeket az épületeket a zsűri nem ítélte elég gazdaságosnak, így az I. díjat Fleischl Róbert (15 háztípussal), a II. díjat pedig Palóczi Antal (26 háztípussal) kapta. A típusépületek tervezésére a továbbiakban több pályázó is megbízást kapott (Árkay Aladár, Kallina Géza, Bierbauer István, Fiala Géza, Lechner Loránd, Vásárhelyi Dezső, Tichtl György, Wälder Gyula), a telep változatos utcaképe így végül több mint 40 típusépülettel és egyedi háztervvel valósulhatott meg.

A kispesti munkástelep építése egy szinte pusztának tekinthető területen 1909-ben kezdődött. Az építkezést kézi erővel végezték. Öt év alatt 800 lakóházat, bennük 3400 lakást építettek fel. Az 1914-ben kitört I. világháború miatt ugyan néhány évre leállt az építkezés, végül 1928-ban – 1007 lakóházban 4412 lakással – elkészült a telep.

Az építkezés során összesen 48-féle típusterv született az épületekre. A munkáslakások két- vagy háromszobásak, alapterületük 47 és 63 négyzetméter közötti, belmagasságuk 2,90 méter. Minden lakásban volt vezetékes víz és WC. Az egy főre előírt 10 köbméteres légtérrel a túlzsúfoltságot kívánták megelőzni, miközben a fővárosban ennek csak a harmada volt az előírás. 1926 végén a telep lakóinak száma 22 ezer fő.

A lakóházakon kívül többek között két templom, négy orvosi rendelő, négy iskola, hat óvoda, négy pékség, egy étterem, egy posta, egy mozi, egy rendőrkapitányság és egy lovasrendőr laktanya épült. A világháború miatt nem valósulhatott meg a körutakra szánt villamospálya, a kórház, a munkáskaszinó, a népfürdő, a népkönyvtár, a távíróhivatal és a vágóhíd.

Miből épültek a házak?

A házak falazata mészhomok téglából épült. A tereprendezés során a termőtalaj alatti homokot az építési területről kb. 40 cm vastagságban kitermelték, és a helyben működő téglagyárba szállították. Mintegy 90 millió tégla készült itt.

Milyen volt a komfort?

A lakásokhoz a szobákon kívül konyha, kamra és WC tartozott. A szobákat öntött vaskályhákkal fűtötték, a konyhában téglából rakott tűzhelyen főztek. Az 1960-as évek elejéig a munkáslakásokban alíg fordult elő fürdőszoba, inkább csak a polgári középosztály otthonaiban volt jellemző, de a harmincas években még angol WC-t is mindössze a lakások harmadában használtak.

Jól jellemzi a fővárosi urbanisztikai program előremutató szemléletét, hogy a Wekerlén és a vele együtt épült telepeken a WC-t minden lakásba beépítették.

Megtalálhatók-e ezek a középületek ma is?

Nem mind. A rendőrkapitányság az eredeti célokat szolgálja, állnak a templomok, az iskolák, az óvodák – bár az egyik óvoda épületében orvosi rendelő működik. Az egykori egyetlen étterem ma is a vendéglátást szolgálja, de ma már több vendéglő is üzemel. A posta és a mozi bezárt, az egykori orvosi rendelők mindegyikét és a pékségeket – a Zoltán utcai, egyetlen működő pékségen kívül – más célra használják.

A telep megközelítőleg négyzet alakú. Két átlója, valamint a közepétől és a széleitől egyenlő távolságra futó körutak, továbbá a telephatárok adják a telep utcahálózatának gerincét, illetve keretét. A városrész közepén terül el a főtér, amelynek tervezésére külön pályázatot írt ki a tulajdonos Pénzügyminisztérium. A teret Kós Károly építész tervei és előírásai szerint alakították ki. Ma az ő nevét viseli.

A mai Kós Károly tér építészeti kialakításának sorsát Wekerle Sándor is szívügyének tekintette. Különösen fontosnak tartotta „artisztikus” megformálását. Sokáig ovális alakú térről volt szó, Győri Ottmár volt az, aki a felvetette a négyzet alakú központi tér gondolatát. Wekerle azonban úgy látta, Győri konkrét tervei nem felelnek meg a telep rangjának.

Kós Károly terve a Főtérről

Kós Károlynak milyen érdemei vannak a telep tervezésében?

Kós Károly (1883–1977) a teleppel először a főtér kialakítására kiírt 1912-es pályázat során került kapcsolatba. Az ő elképzelése volt a zártsorú beépítés. Előírásához alkalmazkodtak az őt követő, általa meghívott építészek. Noha javaslata szerint épült meg a tér, ő maga azonban azt sosem látta megvalósulva. Sokan tévesen azt hiszik, hogy az egész Wekerletelepet Kós tervezte. Az ő zsenialitását a téren álló 2. és 3. számú házak, valamint a köztük feszülő kapu dicséri. A főtér építési munkálatait Kós után Tornallyay Zoltán irányította.

Kós Károly

Kós Károly elképzelése szerint a parkot angol mintára, íves utakkal, sétányokkal, virágágyásokkal alakították ki. A térre jelentős vízfelületet, tavat is tervezett. Az I. világháború miatt nem készült el a parkba álmodott munkáskaszinó, 1930-ban felépült viszont az eredetileg máshova tervezett katolikus templom a tér északi oldalán. Érdemes megfigyelni a templom elhelyezkedését a városi térfalon belül. Hangsúlyos bejáratával nem bontották meg a térfalat, tömegével harmonikusan illeszkedik a többi házhoz. A téren magasodó épületek a templomtoronnyal együtt messziről jelzik a látogató számára, merre találja a főteret.

A főtéri házak

A főtéri házak többségét az a „Fiatalok” nevű csoport tervezte, amely Kós Károly egyetemi társaiból szerveződött. Kós meghatározta az építendő házak legfontosabb építészeti paramétereit, tömegformálásukra az erdélyi gótika lehetett a legnagyobb hatással. Építészeti világukat festői tömeg, hatalmas tetők, „nyomott” arányok jellemzik. Díszítést viszonylag keveset használtak a tervezők. Erő és méltóság sugárzik ezekből az épületekből. Sokkal gazdagabb formakincs jellemzi őket, mint a telep többi lakóházát. A zártsorú beépítésnek köszönhetően igazi városi tér alakult ki. Először a keleti és nyugati, majd jóval az I. világháború után az északi és a déli oldal épült meg.

Légifotó a Wekerléről 2007-ből

A Wekerle lakói, természeti környezete

A telep minden épülete eredetileg állami kézben volt. Mind a lakók, mind az üzlethelyiséget használók bérlők voltak. A rendeltetésszerű használat előfeltételeinek megteremtése, a helyiségek karbantartása, a telep csinosítása és tisztán tartása a Wekerlei Gondnokság feladatai közé tartozott, amelyet a Pénzügyminisztérium az építéssel egyidejűleg hozott létre. A gondnoki hivatal első vezetőjének Győri Ottmárt nevezték ki.

A jelenlegi  Kispesti Kós Károly Általános Iskola – a régi III. számú iskola – az 1920-as években

A Gondnokság

Győri Ottmár (1867–1946) a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium főmérnöke volt, őt bízták meg azzal, hogy a terület szabályozására beérkezett pályaművek eredményeit felhasználva tervezzen egy gyorsan megépíthető település-szerkezetet, utcahálózatot. Ugyanis az első díjas Palóczi Antal tervét nem tartották könnyen megvalósíthatónak, márpedig a telep megépítése során az egyik legfontosabb szempont az idő volt. Később Győri Ottmár lett a telep első gondnoka, és tevékenyen részt vett a közösségi élet beindításában is.

A Gondnokság hatáskörébe tartozott a telep közterületein és épületein, üzemi és egyéb berendezésein szükségessé váló javítások elvégzése, a köztisztaságra és a javak megőrzésére irányuló gondoskodás, a lakások bérbeadása, a lakbér beszedése és elszámolása, valamint a munkástelepen épült bérházak lakóira megállapított szabályok betartásának ellenőrzése.

Győri Ottmár

Gondnoki lakás

A lakásban csak a bérlőt és házastársát, a gyermekeket, szülőket, nagyszülőket, nőtlen vagy hajadon testvéreket és a testvérek ellátatlan gyermekeit volt szabad befogadni. A bérleti összeg ez idő tájt rendszerint negyedévenként előre, esetleg a megállapodáshoz képest utólag volt fizetendő. A rendre, tisztaságra, nyugalomra nemcsak a bérlő tartozott ügyelni, de köteles volt hozzátartozóit is arra szorítani, s ebben a tekintetben hozzátartozóiért felelt. Apró háziállatok tartása csak elzárt helyen, nagyobb háziállatoké pedig egyáltalában nem volt engedélyezett.

Kispesti Állami Munkástelep

Volt-e házirend?

A bérlőnek a háztulajdonoshoz való viszonyát, a bérlettel megszerzett jogait és kötelezettségeit a „Házirend” szabályozta. A bérelt helyiséget kizárólag a bérlő és ő is csak a szerződéskötéskor megjelölt célra használhatta. Átruházása más bérlőre, esetleg albérlőre csak a telepgondnokság beleegyezésével volt megengedhető.

A lakásban csak a bérlőt és házastársát, a gyermekeket, szülőket, nagyszülőket, nőtlen vagy hajadon testvéreket és a testvérek ellátatlan gyermekeit volt szabad befogadni. A bérleti összeg ez idő tájt rendszerint negyedévenként előre, esetleg a megállapodáshoz képest utólag volt fizetendő. A rendre, tisztaságra, nyugalomra nemcsak a bérlő tartozott ügyelni, de köteles volt hozzátartozóit is arra szorítani, s ebben a tekintetben hozzátartozóiért felelt. Apró háziállatok tartása csak elzárt helyen, nagyobb háziállatoké pedig egyáltalában nem volt engedélyezett.

Az első lakók kivétel nélkül a MÁV Gépgyár alkalmazottai voltak. László Gyulának  a telepről írt monográfiája, illetve saját kutatásaink arra engednek következtetni, hogy a II. világháború kezdetéig az állami és a telepi alkalmazottak együttesen az itt élők legalább nyolcvan százalékát tették ki. A Kispesti Állami Munkástelep valóban megfelelt a nevének.

László Gyula (1876–1965) 1926-ban írta összefoglaló munkáját a telepről, a Wekerle Állami Munkástelep monográfiája címmel. Az 54 oldalas mű kiváló szociográfia, ma is érdekes olvasmány. Wekerléről azóta sem született jobb munka, jelen útikalauz is sokban támaszkodik rá. (A monográfia az interneten elérhető.)

A korabeli szociálpolitikai programok közül a leglátványosabb és egyben legeredményesebb példa a Wekerletelep létrehozása. Magyarországon ez az építészeti együttes az első átfogó szemlélettel tervezett és városrendezési tervek alapján föl is épített, jól működő lakótelep. Az 1930-as években példaértékű volt az egész világon. A telep – szervezettsége mellett – kitűnik az épületek szépségével is.

Kispestnek ez a része nemcsak Magyarországon, de Európa-szerte is híres. Az angol Arts & Crafts, a kertvárosi koncepció, a magyar népi szecesszió és Wekerle Sándor igényessége, szociális elhivatottsága egymásra találásának gyümölcse a megvalósult munkástelep.

Bárhová nézünk, funkció és forma egysége köszön ránk. A műemléki és népi építészeti hagyományok hatása meghatározó erejű a telep tömegformálásában. Ilyenek például a magasra felhúzott tetősisakok. A belső téralakítás jellemzően egyszerű. Színezésében általában az építőanyagok (fa, kő, cserép) színei érvényesülnek. A formák és felületek gazdagságát elsősorban az anyagok plasztikája biztosítja. Meghatározó helyeken fafaragásokkal, domborművekkel találkozhatunk. A főtérre merőlegesen érkező utaknál tornyok, az átlós utaknál kettőzött oromfalak és fiatornyok emelik ki jelentőségüknek megfelelően a fordulópontokat. A térre vezető merőleges utakat jegenyefákkal szegélyezték, a körutak fasorai, a terebélyes lombozatú platánok pedig szinte egybefüggő zöld alagutat alkotnak.

A telep zöldfelületei tudatos tervezés eredményeként jöttek létre a korabeli kertvárosi mozgalom „élhető város” eszményének megvalósításaként. Valamennyi egyemeletes és földszintes épületnél kertrészek is tartoznak a lakásokhoz, a főtéri épületek körül pihenőparkot alakítottak ki. Az utakat egységes fasorokkal szegélyezték, a főtér pedig hatalmas egybefüggő zöldfelület lett. A telepgondnokság saját kertészetet tartott fenn. A közterületen ötvenezer fát, a házak kiskertjeiben megközelítőleg ugyanennyi gyümölcsfát és cserjét ültettek el. A gazdag növényzet számos madárfajnak kínál ma is lakóhelyet.

Meglepő módon a Wekerletelep madárvilága télen sokkal változatosabb, mint nyáron. Rendszeresen találkozni ilyenkor kék cinegékkel, meggyvágókkal, fenyőrigókkal, vörösbegyekkel és varjakkal. A ritkább vendégek közé tartozik a sárgafejű királyka, az erdei fülesbagoly és a csonttollú. Téli napokon is érdemes tehát sétálgatni egy kicsit az utcán, hogy akár egész közelről is láthassunk olyan madarakat, amelyekkel más évszakokban nem lehet.

A városi helyszín ellenére a természettel való közvetlen kapcsolatot jelzi, hogy egyre többen művelik a kiskerteket. A Wekerletelepre oly jellemző közösségi aktivitás itt is megmutatkozik, kertbarát körök működnek, és aktív a zöld mozgalom. Rendszeres találkozóikon palánták és magok cserélnek gazdát, tapasztalt kertészek látják el tanácsokkal az újdonsült wekerlei kertészeket.

A munkástelep gazdasági, társadalmi, kulturális élete régen

A kertvárosi munkástelep napjainkig kivételesen aktív társadalmi élete részben annak köszönhető, hogy a beköltözők társadalmi helyzete annak idején viszonylag homogén volt. Míg a belvárosban egyazon bérházon belül is olyan nagy különbségek voltak a lakások minőségében és lakóik szociális, anyagi körülményeiben, hogy az ott élők a kötelező udvariassági formákon túl ritkán érintkeztek, addig a Wekerlén hasonló lakások épültek, ahova hasonló élethelyzetű lakókat költöztettek.

Az újonnan felépült – sőt, a még csak épülőfélben lévő – telep első, egymásnak jobbára ismeretlen lakói kezdetben az összeismerkedés céljából tartottak minden megkötöttség és szabály nélküli összejöveteleket. Ezekből az összejövetelekből alakult ki a telep első szervezett egyesülete, a Kispesti Állami Munkástelep Lakóinak Társasköre. Közel harminc éven át ez az egyesület szervezte a telep társadalmi és kulturális életét. A Társaskör az egyházak mellett a társadalmi érintkezések legfontosabb színtere volt.

A Társaskör saját kebelében alosztályokat szervezett, de ezeknek széleskörű autonómiát és független működést biztosított. Ezek az anyaegyesület támogatásával, de kötöttség nélkül működhettek, és fejthették ki különböző tevékenységeiket a lakosság körében. Így jött létre a Munkás Énekkar, a Munkás Zenekar, a Wekerletelepi Sport Club (WSC), a Szondi Sport Club (SzSC) és a könyvtár. Ennek a közösségnek volt saját újságja és egyfajta szabadegyeteme, a Szabad Lyceum.

A Társaskör megszervezése a munkástelep tanítói karán kívül legfőképpen Győri Ottmár akkori telepgondnok nevéhez fűződik, akiben a telep lakossága minden társadalmi, kulturális és jótékonysági törekvésében legönzetlenebb támogatóját tisztelhette.

Az aktív közösségi élet fontos forrása a tudatos várostervezés is. A Wekerletelep tervezői tudták, hogy a környezet észrevétlenül határozza meg a benne élők közösségét. A lakóterületet nem választották el az egyéb alapvető szolgáltatásoktól (oktatás, egészségügyi és szociális ellátás, élelmiszerellátás), így az utazási idő megtakarítható volt, több idő maradt a családra és a közösségre, a lakók között egyfajta közelség, intimitás jöhetett létre. Ez ma is jellemző. A helyiek gyakran összefutnak egymással vásárláskor, a cukrászdában, a szülői értekezleten, az orvosnál és a mindennapi élet számtalan más színterén.

A telep tervezői éppen a kertvárosi ideának megfelelően  gondoskodtak arról, hogy  a bérlők mindennapi életszükségleteit helyben kielégíthessék. A közszolgáltatások mellett  a  telepen működő  értékesítő és fogyasztási szövetkezetek  fontos és áldásos hivatást töltöttek be  a telep gazdasági életében. A munkáslakosság életmódját kedvezően befolyásolták  a józan kispolgári és paraszt mentalitású vidékről  származó népelemekkel való együttélés, valamint a Gondnokság álatal szigorúan betartatott házirend. Ez utóbbi közé tartozott  az a szabály, hogy az egész telepen mindössze egyetlen italkimérés működhetett.